A tanulás nem az iskolában kezdődik. Hogy gyermekét ne érje váratlanul az iskolai feladatok sora, már az óvodában meg kell kezdeni az alapok elsajátítását. Az Én már ovis vagyok nyújt ebben segítséget gyerekeknek és a szülőknek egyaránt.
Bevezetés a matematikába a 10 alap szám megismerésén keresztül, vidám, játékos formában óvodásoknak és kisiskolás gyerekeknek.
Vidám foglalkoztató munkafüzet tele nyelvtani fejtörőkkel, rejtvényekkel, mókás feladatokkal helyesírás és magyar témakörben. A feladatok megoldásait egy-egy színes matrica képében beragaszthatod a megfejtések helyére.
Ez a kötet a Számkuckó sorozat ötödik része. Ebben a munkafüzetben olyan feladatok összeállítása történt, mely a matematika megtanulásához szükséges területek fejlesztését szolgálja 1000-es számkörben. Elsősorban az 9-10 éves gyermekek számára készült a kiadvány, de hasznos segítség olyan gyermekeknek is, akik nehezen ismerik ki magukat a számolás szövevényes útjain.
A gyermekek nehezen ülnek neki a munkafüzeteknek, mert csak unalmas, haszontalan időtöltésnek tartják. Sajnos hasznosságukról még nehéz őket meggyőzni, de vidám állatokkal teli munkafüzetünk segít abban, hogy a lurkó ne időpocséklásnak, sokkal inkább mókázásnak érezze a feladatok elvégzését.
Kivételes sütemények receptjeit találjuk a könyvben, mint például a Méteres kalács, a Lajcsi szelet, a Zala kocka, a Mákos zserbó. Emellett isteni egyéb finomságok is elkészíthetők a kipróbált receptek alapján, mint a Szivárványos kocka, a Hólabda vagy a Marcipános-diós falatok.
Miranda Jones, a San Franciscó-i rendőrség viselkedéselemzője szomorú hírt kap szülővárosából, Quincyből: kedvenc unokabátyja bűntény áldozata lett. Miranda hazautazik a temetésre, bár a háta közepére se kívánja a találkozást az exével, Cody McKlainnel, az álmos kisváros seriffjével, akivel annak idején nagyon csúnyán szakítottak. Amíg Quincy lakói a karácsonyi ünnepekre készülődnek, Cody a tettes nyomába ered, és megkéri Mirandát, hogy segítsen neki a nyomozásban. Az egykori szerelmesek kénytelenek együtt dolgozni, és félretenni múltbéli sérelmeiket, ha el akarják kapni az elkövetőt. Miközben egyre több titok kerül napvilágra az ügy gyanúsítottjaival kapcsolatban, Miranda és Cody között felforrósodik a hangulat. A hideg, havas téli éjszakák árnyai között ott leselkedik valahol a gyilkos, de Miranda szívére legalább ekkora veszélyt jelent Cody újbóli közeledése is. Egy hajdanvolt szerelem, ami örökre elmúlt… vagy talán mégsem?
390 Ft
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft
390 Ft