Terefere sorozatunk a hangok világába kalauzolják el a tudásszomjas gyerkőcöket. A tiszta, helyes beszéd az egyik alapvető feltétele az olvasás és írás elsajátításának, mondhatni az iskolába lépés egyik „előszobája”. Ezért fontosnak tartottuk az olyan feladatok megjelenését is gyűjteményünkben, melyek e területek megerősítését szolgálják.
Füzetünk egymásra épülő, változatos feladatokkal segíti az olvasási készség fejlesztését. A feladatok fokozatosan nehezednek, a tanult betűk számának emelkedésével. Vidám szótagoló munkafüzet színes matricákkal, hogy a tanulás inkább játék legyen, mint fárasztó cselekvés. További kiegészítő feladatokat talál a Felmérők menüpontban.
A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető ízletes sütemények válogatása.
80 oldalas kifestő, mókás figurákkal, ismeretterjesztő vidám versikékkel, számozott színsegédlettel.
Gyakorló foglalkoztatófüzet 5-7 éves óvodásoknak, mely a téri tájékozódásra és a környezetünk megismerésére fókuszál. A térben való tájékozódás, különösen az iránykövetés képessége, a térészlelés nélkülözhetetlen a mindennapokban, a tájékozódásban az írástanulásban, a mozgásos tevékenységek során.
Színes, fejlesztő munkafüzetünk elősegíti az óvodás lurkókat abban, hogy megfelelő szókinccsel vágjanak neki a kisiskolás éveknek.
990 Ft
Remek termék. A szótagoló pedig segítséget nyújt az olvasásban is.Remek kiegészítés az órán elsajátított tananyagnak. Igazodik az órai menetrendhez, így a szülőnek is könnyebb az itthoni gyakorlás.
Kiadványunk kicsit eltér a megszokottól, mert olyan munkafüzetet készítettünk a gyerekeknek, amely lehetőséget ad arra, hogy a szótagolást és a matematikát egy kötetben felváltva is gyakorolhassák. Ez a feldolgozási mód könnyebbé és egyszerűbbé teszi az otthoni tanulást, hiszen elég csupán néhány oldalt lapozni és máris áttérhetnek egyik témáról a másikra.
ISBN | 978 615 5042 50 8 |
EAN | 9786155042508 |
Szerző | Magnusz Kiadó |
Kötetszám | 1db |
Kiadó | Magnusz Kiadó |
Megjelenés | 2012. január |
Oldalszám | 48 oldal |
R-azonosító | |
Stancforma | |
Kötés | Irkatűzött |
Kivitel | Fekete fehér |
Méret | 210mm x 285mm |
Könyv tömege | 180 gramm |
Csomag darabszáma | 20 db |
Csomag tömege | 4 kg |
Matricás | Nem |
Rendelhető | Igen |
VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft