
Gyerekkorban a tanulás épp olyan fontos, mint nekik a játék. Foglalkoztatónk elegyíti ezeket, hogy a gyermek minél könnyebben elsajátíthassa az alap tudnivalókat.

Egyik legnépszerűbb sorozatunk a Táguló világ értelmi képességek terület gyakorló füzetét tartja a kezében, mely az iskolába készülő 2-3 éves gyermekek számára készült, mely fejleszti a gondolkodást, a logikát, és a nyelvtant egyaránt.

A matematikai tudás megszerzését elősegítő foglalkoztató munkafüzet 5-7 éves gyermekeknek.

A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető rétestésztás ételek válogatása

A gyermekévek legfontosabb időszaka az iskolakezdés. Sorozatunk Összefont szintfelmérő füzete az első osztály minden fontos ismeretére felkészíti a kisdiákokat, legyen az matematika, térbeli és időbeli tájékozódás, általános ismeretek vagy épp az írás és olvasás.

Játékos feladatok, színezők és mókás rajzok várnak a munkafüzetet fellapozó kíváncsi óvodásokra. Ha pedig elfáradtak, elolvashatunk nekik egy rövid kis mesét kikapcsolódásként. A szülők segítsége elengedhetetlen, hiszen a gyerekeknek szükségük lesz a felnőttek jelenlétére, támogatására.

Vidám állatos mese, mely mind gyermeknek és felnőttnek kellemes kikapcsolódást nyújt.


Füzetünk egymásra épülő, változatos feladatokkal segíti az olvasási készség fejlesztését. A feladatok fokozatosan nehezednek, a tanult betűk számának emelkedésével. Vidám szótagoló munkafüzet színes matricákkal, hogy a tanulás inkább játék legyen, mint fárasztó cselekvés. További kiegészítő feladatokat talál a Felmérők menüpontban.
Adatvédelmi tájékoztató
A(z) Wexy_nova Kft. (továbbiakban: Adatkezelő) online értékesítési tevékenységével kapcsolatban kezeli a regisztrált felhasználók személyes adatait, kizárólag a megrendelések teljesítésének céljából, és a teljesítéssel kapcsolatos kötelezettsége (számlázás) teljesítése érdekében. Csak olyan személyes adatot kezel, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, és a cél elérésére alkalmas. A személyes adatokat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezeli.
Az Adatkezelő minden elvárható módon védi a regisztrált felhasználóknak a webáruházban kezelt személyes adatait.
Az adatkezelő címe: 4025 Debrecen, Csillagvirág u. 6/D
Az adatkezelő elérhetősége: 06-52/310-728, magnuszkiado@gmail.com
Az adatkezelés jogalapja: 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 5. § (1) bekezdés a) Az érintett hozzájárulása.
Hozzájárulás az adatkezeléshez: A felasználó regisztrációnál kifejezetten hozzájárulását adja az általa önkéntesen megadott személyes adatainak kezeléséhez.
Az érintettek köre: regisztrált felhasználók
A kezelt adatok köre: a regisztrált felhasználók által a regisztráció során megadott a megrendelés teljesítéséhez szükséges adatok: Név, Elérhetőség (telefon, email), Szállítási cím, Számlázási cím
Az adatgyűjtés célja: a megrendelések teljesítése és számlázás.
Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye:
- A Wexy-Nova Kft. kereskedelmi és szállítmányozási munkatársai.
- Meg. Külső szállító esetén, annak neve és adatai is.
Az adatkezelés időtartama: az elektronikusan tárolt személyes adatok a megrendelés teljesítését követően X napon belül törlésre kerülnek.
A vásárló kérelmezheti az adatkezelőnél
- tájékoztatását személyes adatai kezeléséről,
- személyes adatainak helyesbítését,
- személyes adatainak törlését vagy zárolását.
A felhasználó a regisztráció során megadott felhasználói név és jelszó segítségével, a webáruház oldalaira belépve megtekintheti, módosíthatja vagy törölheti saját adatait.
Ha korábban megrendelést küldött el, akkor a megrendeléshez az elküldés pillanatában érvényes adatok lettek csatolva. A megrendeléshez kapcsolt személyes adatairól tájékoztatást, ezek módosítását vagy törlését az adatkezelőnél személyesen, telefonon vagy e-mailben kezdeményezheti.
Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 10 napon belül, közérthető formában, a regisztrált felhasználó erre irányuló kérelmére írásban megadja a tájékoztatást. Ha a regisztrált felhasználó kérelmét jogosnak találja, akkor haladéktalanul intézkedik a személyes adatainak helyesbítése vagy törlése érdekében.
Ha a regisztrált felhasználó nem elégedett az adatkezelő válaszával, akkor személyes adatai védelméhez való jogát polgári bíróság előtt érvényesítheti, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz ( www.naih.hu/kapcsolat.html ) fordulhat.
A 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról itt olvasható: Nemzeti Jogszabálytár (www.njt.hu)
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft