A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető csirkés ebédek és vacsorák válogatása.
A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető apró édes sütemények válogatása.
Kifestő gyermekeknek találós kérdésekkel és a színezést elősegítő színes matricákkal.
A matematika tantárgy végigkíséri az iskolát. A gyerekeknek sokszor gondot okoznak az írásbeli feladatsorok, ezért ez a munkafüzetünk főleg erre a témára összpontosít. Harmadikos gyerekeknek, 170 matricával.
A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető cukrászsütemények receptjei.
Egy munkafüzet, mely végigkíséri a lurkót az óvodás éveken. Az óvodáskor végére a gyermek Földünkkel és élővilágunkkal kapcsolatos feladatokon keresztül felkészül az iskolába szükséges kompetenciákra.
Száll a papírsárkány, és vele szállhatnak egész évben Juhász Magda legújabb, kisiskolásoknak szóló versei. Repül a sárkány, színesedik a világ, a gyermekek elrepülhetnek a versek játékos, ritmusos birodalmába, mely segíti kibontakoztatni fantáziájukat. Juhász Magda könnyen skandálható verseit már sokan ismerik, szavalják az óvodákban, iskolákban egyaránt, és feltehetően örömmel fogadják ezt a kis könyvet. Azoknak a gyerekeknek is örömet fog okozni, akik most ismerkednek a versek varázslatos zeneiségével. Az aktuális tavaszi kis verseken kívül, olvasni lehet mesés történeteket állatokról, vidám eseményekről, sőt egy vers a 2016-os év madarát, a harist is védelmébe veszi. Ezek a versek segítséget nyújtanak szülőnek, pedagógusnak egyaránt, hogy a gyerekek még jobban megismerjék, megszeressék és megvédjék az őket körülvevő természetet.
ISBN | 978 615 5975 28 8 |
EAN | 9786155975288 |
Szerző | Juhász Magda |
Kötetszám | 1db |
Kiadó | Magnusz Kiadó |
Megjelenés | 2019. október |
Oldalszám | 24 oldal |
R-azonosító | |
Stancforma | |
Kötés | Kemény kötés |
Kivitel | Színes |
Méret | 165mm x 235mm |
Könyv tömege | 230 gramm |
Csomag darabszáma | 10 db |
Csomag tömege | 2.5 kg |
Matricás | Nem |
Rendelhető | Nem |
VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft