A húsvét az egyik legjelentősebb ünnepünk, amelynek során számos egyedi, csak ránk jellemző szokás és hagyomány maradt fenn. Kifestőnkben a hagyományos húsvéti locsoló versekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót. Elsajátításuk fejleszti a beszédkészséget és a szókincset, hiszen olyan ritkán használt nyelvi fordulatokat használ, amelyek már nemigen találhatók meg a mindennapi beszédünkben.
A tanulás nem az iskolában kezdődik. Hogy gyermekét ne érje váratlanul az iskolai feladatok sora, már az óvodában meg kell kezdeni az alapok elsajátítását. Az Én már ovis vagyok nyújt ebben segítséget gyerekeknek és a szülőknek egyaránt.
Matematika foglalkoztató második osztályos kisiskolásoknak, melyben nemcsak átismételhetik az első osztályban tanultakat, de megszerzett is le tudják ellenőrizni a munkafüzetben megtalálható összefoglaló dolgozatokkal.
A hangokra bontás az olvasás és az írás alapja. Későbbi nehézség esetén is érdemes visszatérni ide. Munkafüzetünk segít elsajátítani a betűk és hangok írását és helyes kiejtését. Változatos gyakorlatok, ugyanakkor könnyen elsajátítható algoritmus segíti a feladatvégzést. További kiegészítő feladatokat talál a Felmérők menüpontban.
Ha a gyermek átlépi az iskola küszöbét, az aggódó szülő gyakran felteszi magának a kérdést: vajon iskolaérett-e a gyermekem? Ebben az időszakban a készségek, képességek fejlesztése az egyik legfontosabb cél. A részképességek fejlesztésére tematikusan felépített füzeteink sok segítséget nyújtanak, hogy gyermekük könnyedén vegye a későbbi akadályokat, és problémamentes legyen az óvoda–iskola átmenet.
Kalóriacsökkentett, mégis mutatós, igencsak ízletes sütemények. Energiatáblázattal segítve a mértéktartókat.
Munkafüzetünk segít a tudásszomjas ifjúságnak, hogy elsajátítsák az alapvető kompetenciákat és ezáltal könnyebben kezdjenek neki az iskolának. További kiegészítő feladatokat talál a Felmérők menüpontban.
Csak ajánlani tudom. Nagyon sokat segít a szövegértésben a gyerekeknek. :)
Remek termék, könnyed szöveg, a szótagolt szöveg remekül segíti az éppen olvasni tanuló gyermeket.
Elégedett vagyok a könyvvel. Színes illusztrációk, nagy betűmérettel szedett szöveg és a szövegben színes kiemelések segítik az olvasást gyakorló gyerkőcöt.
Könyvünk két népmesét tartalmaz, melyeket kezdő olvasók számára ajánlunk. A szövegeket nagyobb betűmérettel, kiemelésekkel láttuk el, melyek megkönnyítik az olvasást. Fontos, hogy gyermekük értse is, amit olvas. Ezt a szöveg közben néhány mondatonként elhelyezett kérdésekkel tudjuk ellenőrizni. Ajánljuk figyelmükbe a Felmérők menüpontot, ahol további feladatokat talál a munkafüzetben található feladatokhoz. Ez segít abban, ha a szülők úgy érzik, a gyermeknek további gyakorlásra van szüksége. Élményekkel teli olvasást kívánunk.
ISBN | 978 615 5655 89 0 |
EAN | 9786155655890 |
Szerző | Magnusz Kiadó |
Kötetszám | 1db |
Kiadó | Magnusz Kiadó |
Megjelenés | 2018. augusztus |
Oldalszám | 24 oldal |
R-azonosító | |
Stancforma | |
Kötés | Kemény kötés |
Kivitel | Színes |
Méret | 165mm x 235mm |
Könyv tömege | 230 gramm |
Csomag darabszáma | 10 db |
Csomag tömege | 2.5 kg |
Matricás | Nem |
Rendelhető | Nem |
VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft