
A matematika már kicsivel nehezebb, mint az óvodában. Hogy a feladatok ne tűnjenek sokkal rosszabbnak, játékos feladatokkal és színes matricákkal dobjuk fel munkafüzetünket.


A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető poharas és egyéb nyalánkságok receptjei.

Foglalkoztató sorozat 2-4 éves gyerekeknek, hogy megalapozzák környezetismereti tudásukat. Sorozatunk ezen tagja megismerteti a kisgyermekeket a különböző növényekkel, legyenek azok fák, virágok, zöldségek, gyümölcsök vagy amikről még nem is hallottak korábban.

A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető különleges sütemények receptjei.

Egy munkafüzet, mely végigkíséri a lurkót az óvodás éveken. Az óvodáskor végére a gyermek Földünkkel és élővilágunkkal kapcsolatos feladatokon keresztül felkészül az iskolába szükséges kompetenciákra.

A gyermek életében az egyik legfontosabb dolog a számok világának elsajátítása és az azokkal való műveletek megtanulása. Második osztályban már nehezebb kompetenciákra is szükség van. Ezek gyakorlásában segít ez a munkafüzet.


Gyakorló munkafüzet 5-7 éves óvodásoknak, mely az anyanyelvi nevelésre és a nyelvtani tudás megalapozására fókuszál. A gyermekek motiválását segítik az érdeklődést felkeltő matricák
Ez volt az első munkafüzet,amit kitöltöttünk! Furfangos,aranyos fejtörők vannak benne! Tetszett a feladatok sokszínűsége.
Ötletes és sokszínű feladatokat tartalmazó foglalkoztató füzet, mely sikerélményt nyújt a gyerekemnek.
Nagyon tetszik a 8 éves kislányomnak is, szívesen oldja meg a feladatokat. Változatos, érdekes feladatokon keresztül tudja gyakorolni az iskolában tanultakat.
Kedves Fejtörő! Szereted a rejtvényeket? Szívesen töröd a fejedet furfangos feladványok fejtegetésével? Érdekelnek a nyelvi játékok? Akkor nyisd ki ezt a füzetet! A feladatokat úgy állítottuk össze, hogy a tananyagon túl szórakoztató és egyben képességfejlesztő is legyen számodra. S hogy mi a jutalmad? A feladatok megoldásait egy-egy színes matrica képében beragaszthatod a megfejtések helyére. Ezeket megtalálod a munkafüzet közepében. Jó fejtegetést, feleselést és nyelvművelést kívánok!
| ISBN | 978-615-5528-63-7 |
| EAN | 9786155528637 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2016. február |
| Oldalszám | 36 oldal |
| R-azonosító | 09038 |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 210mm x 285mm |
| Könyv tömege | 140 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 3 kg |
| Matricás | Igen |
| Rendelhető | Nem |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft




