

Színes, fejlesztő munkafüzetünk elősegíti az óvodás lurkókat abban, hogy megfelelő szókinccsel vágjanak neki a kisiskolás éveknek.

Játékos feladatok, színezők és mókás rajzok várnak a munkafüzetet fellapozó kíváncsi óvodásokra. Ha pedig elfáradtak, elolvashatunk nekik egy rövid kis mesét kikapcsolódásként. A szülők segítsége elengedhetetlen, hiszen a gyerekeknek szükségük lesz a felnőttek jelenlétére, támogatására.

A gyerekek nehezen kezdik meg a tanulást, miután ráeszmélnek arra, hogy az élet többé nem csak játék és szórakozás. Ez a foglalkoztató segíti abban a gyermekek és a szülők munkáját, hogy a nebulók könnyebben sajátítsák el az első osztályban kiemelten fontos írás és olvasás készségét.

A gyermekek életében fontosak a mesék. Ilyen idős korukban ez az egyik olyan dolog, amivel megismerik a világot, iskolába menés előtt bővíthetik szókincsüket. Mesekönyvünkben tanulságos és elgondolkodtató meséket gyűjtöttük össze, színes és vidám rajzokkal illusztrálva.

A matematika tantárgy végigkíséri az iskolát. A gyerekeknek sokszor gondot okoznak az írásbeli feladatsorok, ezért ez a munkafüzetünk főleg erre a témára összpontosít. Harmadikos gyerekeknek, 170 matricával.

Írás-előkészítő munkafüzet óvodásoknak és kisiskolásoknak. A gyerekek hajlamosak ráunni vagy belefásulni a gyakorlásba, ezért színessé és vidámmá tettük ezt a folyamatot. A gyerkőcök az állatok bemutatásán keresztül ismerkedhetnek a hangokkal és betűkkel, így játszva tanulnak.


A legfinomabb és legkülönlegesebb bögrével mérhető alapanyagokból elkészíthető sütemények receptjei egy könyvben. Egyszerű kevert tészták, különleges krémes, pudingos sütemények, sörkorcsolyák gyűjteménye. Zabpelyhes, gyümölcsös, szalámis, pesztós változatok mellett megismerhetjük az igazi Raffaello-golyó receptjét.
Szép színes, rajzos kiadvány, tetszetős belső tartalommal, rövid, könnyen tanulható mondókákkal, mely a kicsik képességeinek megfelelő
Kedves szülők! Mondókázzunk a kicsikkel! Már a legkisebbekkel is elkezdhetjük. Előbb mi a felnőttek mondjuk, de hamarosan ők is velünk mondják. Ha még nem tud beszélni, az se baj. Érti a nevetésünket, a mondókák zeneiségét, ritmusát. Már tipegő babaként figyel a körülötte lévő csodákra, bogarakra, virágokra, állatokra. Az illusztrált mondókák által még több ismeretet szerez, és közben a szülő is vele örül, vele tapsol. Ehhez az örömteli foglalkozáshoz nyújtanak segítséget Juhász Magda költő ritmusos, gyakran humoros mondókái. A kiadvány elsősorban a legkisebbeknek készült, de úgy gondoljuk, hogy az óvodások is találnak benne kedvükre valót.
| ISBN | 978 615 5655 41 8 |
| EAN | 9786155655418 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2017. augusztus |
| Oldalszám | 24 oldal |
| R-azonosító | |
| Stancforma | |
| Kötés | Kemény kötés |
| Kivitel | Színes |
| Méret | 165mm x 235mm |
| Könyv tömege | 210 gramm |
| Csomag darabszáma | 10 db |
| Csomag tömege | 2 kg |
| Matricás | Nem |
| Rendelhető | Nem |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft




