
Mókás kifestőnk a munkagépek világába kalauzolja el a kíváncsi gyermekeket. A rövid versek könnyen mondogathatóak és megtanulhatóak, valamint bővítik a lurkók szókincsét és ismereteit. A matricák helyes beragasztásával a szülők visszaigazolást szerezhetnek arról, hogy kisóvodás csemetéje megértette és felismerte a hallottakat.

A szótagolás a helyesírás elengedhetetlen eleme. Foglalkoztatónk célja, hogy a szótagolás és elválasztás témát a kisiskolások minél sokszínűbb, minél változatosabb feladatok alkalmazásával dolgozzák fel. Az a gyermek aki megoldotta a munkafüzet feladatait, elmondhatja, hogy megbízható képet kapott arról, hogyan is kell szótagolni!

A Zsipp-zsupp kenderzsupp 2-től 4 éves korú gyermekeknek készült, építve a gyermekek kíváncsiságára, érdeklődésére. Ebben a korban a legfontosabb a tevékenykedtetés, az érzékszervek minél sokoldalúbb bevonása az ismeretszerzésbe. Üljenek le, játsszanak, beszélgessenek sokat a gyermekkel, melyhez a sok játékon túl jó eszköz ez a vidám foglalkoztató.

Játszva tanul a gyermek - szokták mondani. A Játsszunk együtt munkafüzet épp ebben segít, hogy a szülők könnyebben megértessék gyermekeikkel a tanagyagot és azt, miként működik a világ.


A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető különleges sütemények receptjei.

A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető húsos ételek válogatása.


Fejlesztő könyvcsomag 5-7 éveseknek. A postaköltséget mi álljuk!
A rövid, vidám, játékos versikék könnyen mondogathatók, bővítik a kisgyermekek szókincsét, illetve a rajzok kiszínezése során fejlesztik fantáziájukat és képi világukat. A közös verselések, beszélgetések során a szülők visszaigazolást szerezhetnek arról, hogy gyermekük megértette és felismerte a hallottakat, vagyis életkorának megfelelően eligazodik a világ dolgaiban. Kellemes szórakozást és hasznos időtöltést kívánunk felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt!
| ISBN | 978 615 5042 85 0 |
| EAN | 9786155042850 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2012. augusztus |
| Oldalszám | 16 oldal |
| R-azonosító | 16337 |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 210mm x 285mm |
| Könyv tömege | 80 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 1.5 kg |
| Matricás | Nem |
| Rendelhető | Nem |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft




