
Az 5-7 éves gyerekek többsége nagy érdeklődéssel várja az iskolát, éppen ezért munkafüzetünket teletűzdeltük változatos feladatokkal, hogy a gyermek tudjon ismételni és újabb feladattípusokat megismerni.

Ez a kötet a Számkuckó sorozat ötödik része. Ebben a munkafüzetben olyan feladatok összeállítása történt, mely a matematika megtanulásához szükséges területek fejlesztését szolgálja 1000-es számkörben. Elsősorban az 9-10 éves gyermekek számára készült a kiadvány, de hasznos segítség olyan gyermekeknek is, akik nehezen ismerik ki magukat a számolás szövevényes útjain.

A könnyen mondogatható rövid versikék nemcsak a gyermekek szókincsét növelik, de a rajzok kiszínezése során fejlődik képi világuk, fantáziájuk is. A színes matricák pedig segítenek a gyerkőcöknek eligazodni a színek világában.

Ismerjétek meg Kobit és barátait. A kis puli izgalmas története segít a kisiskolásoknak mind az olvasásban, mint a szövegértésben. A színes matricák segítségedre lesznek.


Egy gyerek, ha megkezdi az iskolát, az életének eddigi legfontosabb és legnehezebb feladata. Munkafüzetünk segít abban, hogy ne érje gyermekét felkészületlenül az első osztály megkezdése. A felkészülést segítik a vidám, tél tematikájú feladatok.

A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető cukrászsütemények receptjei.

Az üdítően kellemes csemege egészséges alapanyagokból készült, egyszerűen fantasztikus.

Apró sütemények receptjei egy könyvben, amik hamar az Ön vagy a család kedvenceivé válhatnak.
Kedves Gyerekek! Mielőtt hozzákezdenétek a színezéshez, először fejtsétek meg a találós kérdéseket, és ha sikerült, ragasszátok be a színes matricákat a megfelelő helyre! Ha ezzel készen vagytok, kezdődhet a játék! Ügyesen fogjátok a ceruzátokat, szépen színezzétek ki a rajzokat, a végén faliképet is készíthettek belőlük, netán anyunak vagy apunak odaajándékozhatjátok. Kellemes kikapcsolódást kívánunk!
| ISBN | 978 615 5042 42 3 |
| EAN | 9786155042423 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2013. június |
| Oldalszám | 16 oldal |
| R-azonosító | 05628 |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 235mm x 165mm fekvő |
| Könyv tömege | 70 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 1.5 kg |
| Matricás | Igen |
| Rendelhető | Nem |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft




