
Terefere sorozatunk a hangok világába kalauzolják el a tudásszomjas gyerkőcöket. A tiszta, helyes beszéd az egyik alapvető feltétele az olvasás és írás elsajátításának, mondhatni az iskolába lépés egyik „előszobája”. Ezért fontosnak tartottuk az olyan feladatok megjelenését is gyűjteményünkben, melyek e területek megerősítését szolgálják.

Fontos, hogy a szülő együtt tanuljon a gyermekkel már az iskola előtt. Foglalkoztatónk segít abban, hogy mind a gyermeknek, mind a szülőnek játszva teljen az okítás.

Gyakorló foglalkoztatófüzet 4-5 éves óvodásoknak, mely az írásmozgásra és a vonaltartásra fókuszál. A feladatok különböző nehézségi fokozatúak, így meg tudják találni a gyermekük képességének legjobban megfelelő, ugyanakkor kihívást, erőfeszítést igénylő feladatokat.

Ez a kötet a Számkuckó sorozat első része. Ebben az első kötetben olyan feladatok összeállítása történt, mely a matematika megtanulásához szükséges területek fejlesztését szolgálja. Elsősorban az 5-7 éves gyermekek számára készült a kiadvány, de hasznos segítség olyan gyermekeknek is, akik nehezen ismerik ki magukat a számolás szövevényes útjain.


A magyar nyelv egyik nem túl szerethető szépsége, hogy egy hanghoz két betű is tartozik. Ez fontos szelete a magyar nyelvnek. A J vagy Ly ebben játszva segít a gyermekeknek elsajátítani melyik szóhoz melyik betű tartozik.

Írásmozgást és téri tájékozódást fejlesztő munkafüzet találós kérdéseken keresztül.

A legfinomabb mézes zserbó, amit valaha kóstolhattál! Könnyű, omlós tészta, egy tökéletes krémmel töltve.

Vidám kifestőfoglalkoztató kisgyermekeknek. Fejleszti a térbeli és formalátást. Segítségükre lesznek a színes matricák.
690 Ft
Nagyon jó fejleszti a kisebbek szövegértési nehézségeit!
Minden oldal tetszetős, átlátható. A megoldások leírására szánt hely elegendő. A feladatok változatosak, érdekesek. Szótagoló írásmód megfelelőbb lenne, mert annak helyesírást megalapozó szerepe van.
Kedves Szülők! A legújabb matricás fejlesztő füzetünket olyan első osztályos gyerekeknek készítettük, akik már olvasnak és írnak. Használatát így a második félévben, vagy nyári szünetben ajánljuk. A feladatok fokozatosan nehezednek és bővülnek. Először az óvodából már ismert verseket dolgozzuk fel. Második lépésként a rövidebb mesék következnek. Végül a mindennapokban megtalálható szövegek jönnek. Ezért javasoljuk, hogy sorban haladjanak a megoldásokkal. A matricákkal reméljük még élvezetesebb lesz ez a barangolás a betűk világában. Kezdetben közösen dolgozzanak, amíg minden feladat típussal találkozik a gyerek. Gyakorolhatják a hangos, és hangsúlyos olvasást is. A ravasz, fogós feladatok a praktikus intelligenciájukat is fejlesztik.
| ISBN | 978 615 5042 99 7 |
| EAN | 9786155042997 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2013. január |
| Oldalszám | 32 oldal |
| R-azonosító | |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 210mm x 285mm |
| Könyv tömege | 180 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 4 kg |
| Matricás | Igen |
| Rendelhető | Igen |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft




