
Foglalkoztató sorozat 2-4 éves gyerekeknek, hogy megalapozzák környezetismereti tudásukat. Sorozatunk ezen tagja megismerteti a kisgyermekeket a különböző közlekedési eszközökkel, legyen az úton közlekedő, légi, vízi, vagy épp olyan amiről még sosem hallottak.

A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető karcsúsító reform ételek válogatása

Mókás kifestőnk a munkagépek világába kalauzolja el a kíváncsi gyermekeket. A rövid versek könnyen mondogathatóak és megtanulhatóak, valamint bővítik a lurkók szókincsét és ismereteit. A matricák helyes beragasztásával a szülők visszaigazolást szerezhetnek arról, hogy kisóvodás csemetéje megértette és felismerte a hallottakat.

A jó szövegértő képesség alapja a jó tanulmányi eredménynek. Olyan érdekes, játékos feladatokat, nyelvi játékokat talál a gyermek ebben a kiadványban, amelyek életkorban neki szólnak, és az eddigi ismeretire épülve újabbakat is szerezhet, önálló feladatmegoldásokkal.

A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető csökkentett kalóriás sütemények válogatása

A tanulás a legfontosabb, nem lehet elég korán elkezdeni. Foglalkoztatónkban 80 oldalon keresztül olyan feladatokat oldhatnak meg a kicsik, melyek a fejlettségi képességeiket vette figyelembe.

Ez a kötet a Számkuckó sorozat harmadik része. Ebben a kötetben olyan feladatok összeállítása történt, mely a matematika megtanulásához szükséges területek fejlesztését szolgálja 20-as számkörben. Elsősorban az 6-8 éves gyermekek számára készült a kiadvány, de hasznos segítség olyan gyermekeknek is, akik nehezen ismerik ki magukat a számolás szövevényes útjain.

Egészében elkészíthető sütemény, nyáron friss meggyből, más időszakban pedig befőttből. Istenien finom, látványos vendégváró.

A gyermekek életében fontosak a mesék. Ilyen idős korukban ez az egyik olyan dolog, amivel megismerik a világot. Mesekönyvünkben a legkedvesebb meséket gyűjtöttük össze, színes és vidám rajzokkal illusztrálva.
Elégedett vagyok a könyvvel. Színes illusztrációk, nagy betűmérettel szedett szöveg és a szövegben színes kiemelések segítik az olvasást gyakorló gyerkőcöt.
Remek termék, könnyed szöveg, a szótagolt szöveg remekül segíti az éppen olvasni tanuló gyermeket.
Csak ajánlani tudom. Nagyon sokat segít a szövegértésben a gyerekeknek. :)
Könyvünk két állatmesét tartalmaz, melyeket kezdő olvasók számára ajánlunk. A szövegeket nagyobb betűmérettel, kiemelésekkel láttuk el, melyek megkönnyítik az olvasást. Fontos, hogy gyermekük értse is, amit olvas. Ezt a szöveg közben néhány mondatonként elhelyezett kérdésekkel tudjuk ellenőrizni. További gyakorlásért feladatokat honlapunkon talál! Ajánljuk figyelmükbe a Felmérők menüpontot, ahol további feladatokat talál a munkafüzetben található feladatokhoz. Ez segít abban, ha a szülők úgy érzik, a gyermeknek további gyakorlásra van szüksége. Élményekkel teli olvasást kívánunk.
| ISBN | 978 615 5655 79 1 |
| EAN | 9786155655791 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2018. augusztus |
| Oldalszám | 32 oldal |
| R-azonosító | |
| Stancforma | |
| Kötés | Kemény kötés |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 165mm x 235mm |
| Könyv tömege | 230 gramm |
| Csomag darabszáma | 10 db |
| Csomag tömege | 2.5 kg |
| Matricás | Nem |
| Rendelhető | Nem |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft



