
Szöszmötölő sorozatunk a különböző, az iskolakezdéshez nélkülözhetetlen kompetenciákra épít. A sorozat talán legfontosabb tagja, a Nagy szöszmötölő című, mely összefoglalja a sorozat többi tagjában tanultakat és gyakoroltakat.



Játszva tanul a gyermek - szokták mondani. A Játsszunk együtt munkafüzet épp ebben segít, hogy a szülők könnyebben megértessék gyermekeikkel a tanagyagot és azt, miként működik a világ.

A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető csirkés finomságok válogatása.

A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető húsos ételek válogatása.

A matematika olyannyira fontos az óvodában, mint az iskolában. Munkafüzetünkkel az első osztályos számtan már nem is tűnik majd olyan bonyolultnak.

Nagyon hangulatos, ínycsiklandó sütemény. Az íze minden várakozást felülmúl.

Vidám kifestőfoglalkoztató kisgyermekeknek. Fejleszti a térbeli és formalátást. Segítségükre lesznek a színes matricák.
Nagyon tetszenek a könyvek. Várakozásomnak megfelelő mindegyik kiadvány a csomagban. A lányom örömmel dolgozik bennük. Csak dicsérni tudom.
Nagyon jó csomag! A kislányom nagyon szereti ezeket csinálni. Sokat fejleszti minden területen. Játékosan kialakított feladatokat tartalmaz.
Kislányom nagyon szereti a játékos feladatokat. A kiadványok jó minőségűek, szép grafikával rendelkeznek, érthető és fejlesztő feladatokkal.
| ISBN | |
| EAN | |
| Szerző | |
| Kötetszám | |
| Kiadó | |
| Megjelenés | 1970. január |
| Oldalszám | oldal |
| R-azonosító | |
| Stancforma | |
| Kötés | |
| Kivitel | |
| Méret | |
| Matricás | Nem |
| Rendelhető | Nem |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft













