
Izgalmas, fordulatos szerelmi történet a romantika kedvelőinek.

A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető tészták és desszertek válogatása

Vidám, színes, gazdagon illusztrált mesekönyv az esti mesékre vágyó óvodásoknak és olvasást gyakorló kisiskolásoknak egyaránt.

Vidám kifestőfoglalkoztató kisgyermekeknek. Fejleszti a térbeli és formalátást. Segítségükre lesznek a színes matricák.

Mókás kifestőnk a járművek világába kalauzolja el a kíváncsi gyermekeket. A rövid versek könnyen mondogathatóak és megtanulhatóak, valamint bővítik a lurkók szókincsét és ismereteit. A matricák helyes beragasztásával a szülők visszaigazolást szerezhetnek arról, hogy kisóvodás csemetéje megértette és felismerte a hallottakat.

A könnyen mondogatható rövid versikék nemcsak a gyermekek szókincsét növelik, de a rajzok kiszínezése során fejlődik képi világuk, fantáziájuk is. A színes matricák pedig segítenek a gyerkőcöknek eligazodni a színek világában.

Kiadványunk ezúttal az angol nyelv rejtelmeibe és szépségébe vezeti be a kisiskolás diákokat. A munkafüzet az ő szókincsüket és nyelvtani ismereteiket fejleszti játékos, szórakosztató feladatokon keresztül, melyhez segítséget kapnak Florytól, a kis békától.


A gyermek oly sok év játék és kacagás után megkezdi az iskolát. Ki mondta, hogy a tanulás nem telhet játszva és vidáman? Ebbe a foglalkoztatóba sűrítettük mindazt a tudásanyagot, amivel a gyermek könnyeben vághat neki az első osztálynak.
890 Ft
Nagyon jó, választékos feladatok vannak a foglalkoztató füzetben. Fogok még innen rendelni. Másoknak is ajánlom.
Vidéken élünk, a gyerekek ismerik a kert fogalmát ,ilyenkor télen nagyon sokféle déligyümölcsöt vásárolunk a vitaminszükségletük kielégítésére, így nagyon élvezték, hogy ismerik az összes zöldséget és gyümölcsöt amit a könyvben láttunk!!
Nagyon jó hogy a matricák segítségével a vizuális gyerekek is könnyedén megtanulhatják a piacon megtalálható zöldségek gyümölcsök nevét.
Szíves lapozgatja a gyerkőc
Belelapozva pont mint, amit vártam tőle. Kisfiam születésnapjára fogja megkapni, biztosan tudom, hogy nyerő ajándék lesz neki.
Hasznos a mindennapokban használt tárgyak megismerésében.
A Magnusz Kiadó által megjelentetett legújabb fejlesztő munkafüzetcsalád, a Bölcsitől a nagy-csoportig, ismét az óvodáskorú gyermekek számára készült. A három kötetből álló sorozat izgalmas, érdekes feladatokkal köti le a gyermekek figyelmét, és eközben észrevétlenül sajátítják el a szükséges képességeket, szókincset. Életkoruknak megfelelő praktikus ismereteket szerezhetnek, ezzel kiegészítve az óvodai foglalkozások tartalmát. Célunk, hogy a gyermekek az óvodáskor végére (6-7 éves korra) elérjék az iskolai élet megkezdéséhez szükséges fejlettségi szintet, és megakadályozzuk az esetleges tanulási zavarok kialakulását. A Bölcsitől a nagycsoportig fejlesztő sorozat munkafüzetei: a Piac, a Család, az Állatok. Tapasztalt gyógypedagógus szerzőink jó munkát és kellemes szórakozást kívánnak a kis felfedezőknek!
| ISBN | 978 615 5308 44 4 |
| EAN | 9786155308444 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2014. augusztus |
| Oldalszám | 32 oldal |
| R-azonosító | 32261 |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 210mm x 285mm |
| Könyv tömege | 180 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 4 kg |
| Matricás | Igen |
| Rendelhető | Igen |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft



