Gyakorló munkafüzet 5-7 éves óvodásoknak, mely az anyanyelvi nevelésre és a nyelvtani tudás megalapozására fókuszál. A gyermekek motiválását segítik az érdeklődést felkeltő matricák
Egy szakácskönyv a legfinomabb bögrével mért alapanyagokból készült süteményekből összeállítva.
A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető cukorbetegnek való finomságok válogatása
Munkafüzetünket óvodások és elsősök számára állítottuk össze, célunk az volt, hogy játékosan ismerkedjenek a betűkkel, a hangokkal, közben feladatokat oldhatnak meg és színezhetnek is.
Ez a kötet a Számkuckó sorozat második része. Ebben a kötetben olyan feladatok összeállítása történt, mely a matematika megtanulásához szükséges területek fejlesztését szolgálja 10-es számkörben. Elsősorban az 6-7 éves gyermekek számára készült a kiadvány, de hasznos segítség olyan gyermekeknek is, akik nehezen ismerik ki magukat a számolás szövevényes útjain.
A matematika egyik gyermekek által nem szeretett és nehéznek tartott eleme a mértékegység-számítás. Munkafüzetünk segít abban, hogy a kisiskolások könnyebben megtanulják az ilyen feladatokat.
Ez a kötet a Számkuckó sorozat első része. Ebben az első kötetben olyan feladatok összeállítása történt, mely a matematika megtanulásához szükséges területek fejlesztését szolgálja. Elsősorban az 5-7 éves gyermekek számára készült a kiadvány, de hasznos segítség olyan gyermekeknek is, akik nehezen ismerik ki magukat a számolás szövevényes útjain.
Ismeretterjesztő munkafüzet felső csoportos óvodásoknak, mely Európán keresztül ismerteti meg a tudásszomjas ifjúságot az őket körülvevő világgal.
890 Ft
Csomagban rendeltünk könyveket, nagyon szeretjük a Magnusz könyveket. Csak ajánlani tudom. A négyéves kisfiúnk imádja őket.
Egyszerűen és érthetően magyarázza el a családi kapcsolatokat, úgy, hogy azt egy 3 éves kisgyermek is megérti.
Nagyon jó. Az egész foglalkoztató izgalmas.
A Magnusz Kiadó által megjelentetett legújabb fejlesztő munkafüzetcsalád, a Bölcsitől a nagy-csoportig, ismét az óvodáskorú gyermekek számára készült. A három kötetből álló sorozat izgalmas, érdekes feladatokkal köti le a gyermekek figyelmét, és eközben észrevétlenül sajátítják el a szükséges képességeket, szókincset. Életkoruknak megfelelő praktikus ismereteket szerezhetnek, ezzel kiegészítve az óvodai foglalkozások tartalmát. Célunk, hogy a gyermekek az óvodáskor végére (6-7 éves korra) elérjék az iskolai élet megkezdéséhez szükséges fejlettségi szintet, és megakadályozzuk az esetleges tanulási zavarok kialakulását. A Bölcsitől a nagycsoportig fejlesztő sorozat munkafüzetei: a Piac, a Család, az Állatok. Tapasztalt gyógypedagógus szerzőink jó munkát és kellemes szórakozást kívánnak a kis felfedezőknek!
ISBN | 978 615 5308 45 1 |
EAN | 9786155308451 |
Szerző | Magnusz Kiadó |
Kötetszám | 1db |
Kiadó | Magnusz Kiadó |
Megjelenés | 2014. január |
Oldalszám | 32 oldal |
R-azonosító | 32263 |
Stancforma | |
Kötés | Irkatűzött |
Kivitel | Fekete fehér |
Méret | 210mm x 285mm |
Könyv tömege | 180 gramm |
Csomag darabszáma | 20 db |
Csomag tömege | 4 kg |
Matricás | Igen |
Rendelhető | Igen |
VTSZ | 49011000 |
390 Ft
190 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft
390 Ft