
Nem kell, hogy a helyesírással a gyermekek csak az iskola falain belül ismerkedjenek. Munkafüzetünk lehetővé teszi az otthoni gyakorlást is. Hogy a gyermekek ne unják el a gyakorlást, matricákkal tesszük érdekesebbé a feladatokat.

Szöszmötölő sorozatunk a különböző, az iskolakezdéshez nélkülözhetetlen kompetenciákra épít. A sorozat Figyu című részében a gyermekek a figyelemfejlesztésre összpontosíthatnak vidám feladatokon keresztül, melyhez segítséget nyújtanak a színes matricák.

Látványos, színes saláták az egészségért, magokkal, csírákkal, olykor nem mindennapi, ám könnyen beszerezhető összetevőkkel.

Ez a kötet a Számkuckó sorozat negyedik része. Ebben a munkafüzetben olyan feladatok összeállítása történt, mely a matematika megtanulásához szükséges területek fejlesztését szolgálja 100-as számkörben. Elsősorban az 8-9 éves gyermekek számára készült a kiadvány, de hasznos segítség olyan gyermekeknek is, akik nehezen ismerik ki magukat a számolás szövevényes útjain.

Népszerű és eddig nem ismert reggelinek és vacsorának megfelelő ételek receptjei egy könyvben, amik hamar az Ön vagy a család kedvenceivé válhatnak.



Kevés látványosabb keksztekercs létezhet. A mintázata, a színe, az íze egyszerűen tökéletes.

Gyakorló foglalkoztatónk célja, hogy a 2-3 éves kicsi óvodás gyermek gyakorolni tudja a formák rajzolását valamint a térbeli tájékozódást. A gyermekek motiválását segítik a vidám feladatok, melyek segítik a figyelem fenntartását, játékossá teszik az ismeretszerzést.
1 590 Ft
Kisfiam szereti ragasztgatni a benne lévő matricákat,lefoglalja és közben tanulunk is.
Remek foglalkoztató könyv. A sógornőm vett egyet a kislányának az Auchanban, de ott nem lehetett kapni többet. Azután én is rendeltem Önöktől az én kisfiamnak! Remek a benne lévő grafika, egyszerű, de nagyszerű. Könnyen érthető a 2-3 évesek számára. És rendkívül aranyos!
Kisebbik lányomnak vettük. Nagyon szereti a matricás feladatokat, így nagyon szívesen csinálja őket.
Kedves Szülők! A kisgyermekkor az önállósodás, az anyától való leválás időszaka. A gyermek a figyelmét a körülötte lévő világra összpontosítja, rendkívül nyitott, érdeklődő, fogékony. Mindent meg akar fogni, ki akar próbálni, miközben ismerkedik a világgal. Az állandóan feltett „mi ez?”kérdés ennek a csillapíthatatlan tudásvágyának a bizonyítéka. A gyermek számára fontos, hogy mindig választ kapjon kérdései-re, hogy megmaradjon ez a nyitottsága. Foglalkoztatónk egy sorozat része, 2-3 éves gyermekek számára készült. Azzal a céllal jött létre, hogy a gyermekeket foglalkoztató témakörökben segítséget nyújtsunk a szülőknek azzal, hogy az életkori sajátosságokat figyelembe véve, a gyermektől elvárható tartalommal körüljárunk egy-egy témát. Feladataink játékosak, amit még érdekesebbé, izgalmasabbá tesznek a matricák, melyeknek motiváló, cselekvésre ösztönző szerepük is van. A kezében tartott füzet témája a közlekedési eszközök. Különösen a kisfiúk érdeklődnek nagyon a téma iránt, játékukban gyakran megjelennek közlekedési élményeik. Erre az érdeklődésre épít foglalkoztató füzetünk, amelyben rendszerezve, a gyermek életkori sajátosságaihoz igazított tartalommal jelennek meg az ismeretek. A feladatok változó nehézségűek, így lehetőség van a differenciálásra, a fejlettségnek megfelelő feladatvégzésre. Ha még nem beszél a gyermek, akkor elsősorban nézegessék a képeket, nevezzék meg a járműveket a képen látott eseményeket. Ne feledjük: a szülő beszéde példa, minta, amit utánozni fog a gyermek. A jól beszélő gyermekek egyszerű történeteket mesélhetnek a képekről. Kellemes együtt töltött perceket kívánunk!
| ISBN | 978 615 5655 58 6 |
| EAN | 9786155655586 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2018. február |
| Oldalszám | 48 oldal |
| R-azonosító | 45391 |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Színes |
| Méret | 210mm x 285mm |
| Könyv tömege | 180 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 4 kg |
| Matricás | Igen |
| Rendelhető | Igen |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft




