Kedves Szülők! A kisgyermekkor az önállósodás, az anyától való leválás időszaka. A gyermek a figyelmét a körülötte lévő világra összpontosítja, rendkívül nyitott, érdeklődő, fogékony. Mindent meg akar fogni, ki akar próbálni, miközben ismerkedik a világgal. Az állandóan feltett „mi ez?”kérdés ennek a csillapíthatatlan tudásvágyának a bizonyítéka. A gyermek számára fontos, hogy mindig választ kapjon kérdései-re, hogy megmaradjon ez a nyitottsága. Foglalkoztatónk egy sorozat része, 2-3 éves gyermekek számára készült. Azzal a céllal jött létre, hogy a gyermekeket foglalkoztató témakörökben segítséget nyújtsunk a szülőknek azzal, hogy az életkori sajátosságokat figyelembe véve, a gyermektől elvárható tartalommal körüljárunk egy-egy témát. Feladataink játékosak, amit még érdekesebbé, izgalmasabbá tesznek a matricák, melyeknek motiváló, cselekvésre ösztönző szerepük is van. A kezében tartott füzet témája a növények. A növények, a természet érzelmileg közel állnak a kisgyermekhez.. Erre az érdeklődésre épít foglalkoztató füzetünk, amelyben rendszerezve, a gyermek életkori sajátosságaihoz igazított tartalommal jelennek meg az ismeretek. A feladatok változó nehézségűek, így lehetőség van a differenciálásra, a fejlettségnek megfelelő feladatvégzésre. Ha még nem beszél a gyermek, akkor elsősorban nézegessék a képeket, nevezzék meg a növényeket, a képen látott eseményeket. Ne feledjük: a szülő beszéde példa, minta, amit utánozni fog a gyermek. . A jól beszélő gyermekek egyszerű történeteket mesélhetnek a képekről. Kellemes együtt töltött perceket kívánunk!
ISBN | 978 615 5655 59 3 |
EAN | 9786155655593 |
Szerző | Magnusz Kiadó |
Kötetszám | 1db |
Kiadó | Magnusz Kiadó |
Megjelenés | 2018. február |
Oldalszám | 48 oldal |
R-azonosító | |
Stancforma | |
Kötés | Irkatűzött |
Kivitel | Színes |
Méret | 210mm x 285mm |
Könyv tömege | 180 gramm |
Csomag darabszáma | 20 db |
Csomag tömege | 4 kg |
Matricás | Igen |
Rendelhető | Igen |
VTSZ | 49011000 |