
Foglalkoztató sorozat 2-4 éves gyerekeknek, hogy megalapozzák környezetismereti tudásukat. Sorozatunk ezen tagja megismerteti a kisgyermekeket a különböző közlekedési eszközökkel, legyen az úton közlekedő, légi, vízi, vagy épp olyan amiről még sosem hallottak.

A gyerekeknek három nagyon fontos dolgot kell elsajátítani: az olvasást, a számolást és az írást. A kiadvány igazodik az elfogadott betűtanulási sorrendekhez és az elsős szójegyzékhez.

Könyvünk a legjobban mutatja be a kisgyermekeknek az állatok világát. Színes, tarka könyvünk segít az olvasás és a versek megszeretésének megalapozásában.

Egy munkafüzet, mely végigkíséri a lurkót az óvodás éveken. Az óvodáskor végére a gyermek az évszakokkal, időjárással és ünnepekkel kapcsolatos feladatokon keresztül felkészül az iskolába szükséges kompetenciákra.

Ha a gyermek átlépi az iskola küszöbét, az aggódó szülő gyakran felteszi magának a kérdést: vajon iskolaérett-e a gyermekem? Ebben az időszakban a készségek, képességek fejlesztése az egyik legfontosabb cél. A részképességek fejlesztésére tematikusan felépített füzeteink sok segítséget nyújtanak, hogy gyermekük könnyedén vegye a későbbi akadályokat, és problémamentes legyen az óvoda–iskola átmenet.

Kifestő füzetünk az elszíntelenedett ház körül állatok világába kalauzolja a színezni vágyó gyermekeket. Segíts nekik, hogy régi önmagukká válhassanak.

Egyik legnépszerűbb sorozatunk a Táguló világ értelmi képességek terület gyakorló füzetét tartja a kezében, mely az iskolába készülő 2-3 éves gyermekek számára készült, mely fejleszti a gondolkodást, a logikát, és a nyelvtant egyaránt.


Nagyon tetszik!
Tökéletes a termék nagyon jó és hasznos. Praktikus feladatok vannak benne nagyon jó fejlesztő a gyerekeknek.
Kislányom nagyon szereti. A matricás feladatok a kedvencei, így ez a foglalkoztató pont neki való :).
Kedves Szülők! Kiadónk játékos, fejlesztő és tudásszint mérésre alkalmas foglalkoztatói – a „Táguló világ” kiadványok– folytatásaként megjelentette a négy fő terület gyakorlófüzeteit, melyek négy korcsoportra lebontva készültek. A gyakorlófüzet feladatai felölelik a térészlelés, téri tájékozódás, iránykövetés szinte minden területét olyan szinten, ami a 4-5 éves korosztálytól elvárható. Változatos gyakorlási lehetőséget biztosítunk a balról jobbra, fentről lefelé való írás, olvasás, haladási irány tudatosításához. A feladatok különböző nehézségi fokozatúak, így meg tudják találni a gyermekük képességének legjobban megfelelő, ugyanakkor kihívást, erőfeszítést igénylő feladatokat. A gyermekek motiválását segítik az érdeklődést felkeltő matricák, amelyek használata változatossá, játékossá teszik az ismeretszerzést, segítik a fi gyelem fenntartását. Ajánljuk a fejlesztő csomag minden kiadványát, mert erősítik, kiegészítik egymás fejlesztő hatását, sokoldalúbbá teszik az ismeretszerzést. Jó munkát kívánunk!
| ISBN | 978-615-5655-00-5 |
| EAN | 9786155655005 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2016. július |
| Oldalszám | 48 oldal |
| R-azonosító | |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 210mm x 285mm |
| Könyv tömege | 180 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 4 kg |
| Matricás | Igen |
| Rendelhető | Nem |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft




