
A gyerekek nehezen kezdik meg a tanulást, miután ráeszmélnek arra, hogy az élet többé nem csak játék és szórakozás. Ez a foglalkoztató segíti abban a gyermekek és a szülők munkáját, hogy a nebulók könnyebben sajátítsák el az első osztályban kiemelten fontos írás és olvasás készségét.

Munkafüzetünk abban nyújt segítséget, hogy az első osztályhoz szükséges kompetenciákat erősítse, segítse a gyerekeket és a szülőket az országos kompetenciamérésre való sikeres felkészülésben, így segítve az alapkészségek, képességek fejlődését.

Szöszmötölő sorozatunk a különböző, az iskolakezdéshez nélkülözhetetlen kompetenciákra épít. A sorozat Grafo című részében a gyermekek a grafomotorikát fejlesztő képességekre összpontosíthatnak vidám feladatokon keresztül, melyhez segítséget nyújtanak a színes matricák.

A sütemények a legjavából. Minden ízlést kielégítő a választék, csodálatos látvánnyal párosítva, mint például a Karamellás-mákos szelet, az Isteni almás szelet vagy a Csokoládés-kókuszos szelet.

A kisiskolás matematika egyik legmeghatározóbb feladattípusa a szöveges feladat. Munkafüzetünk segít begyakorolni az effajta feladatok megoldásának lépéseit. A móka kedvéért ehhez a munkafüzethez 48 darab matrica is tartozik, melyek a feladatok megoldásához kapcsolódnak.


A húsvét az egyik legjelentősebb ünnepünk, amelynek során számos egyedi, csak ránk jellemző szokás és hagyomány maradt fenn. Kifestőnkben a hagyományos húsvéti locsoló versekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót. Elsajátításuk fejleszti a beszédkészséget és a szókincset, hiszen olyan ritkán használt nyelvi fordulatokat használ, amelyek már nemigen találhatók meg a mindennapi beszédünkben.


9 990 Ft
Nagyon jó a munka füzet csomag, mivel ebben olyan anyagok vannak , amelyek változatosak. Amit lehetett már meg is csinált belőle a fiam. Csak ajánlani tudom mindenkinek :)
Jól összeállított fejlesztő csomag
Egy nagyon komplett, jól használható csomag változatos feladatokkal.
Mindennel meg vagyok elégedve. A foglalkoztató füzetek szuperek, a feladatok jók, nagyon tetszenek az unokámnak.
Nagyon tetszenek a kiadványok, első osztályos kisdiákokat fogok szeptembertől tanítani, az előkészítő időszakban is sok feladatot tudok alkalmazni, illetve a tanév során is. Köszönöm!
Sokszinű, változatos feladatok, igényes kidolgozás, ésszerű felépités. Tematikailag jól összeszedett csomag.
Nagyon jónak találom, az unokámnak vettem, aki most fogja kezdeni az iskolát. A munkafüzetek nagyon szépek.
Tetszik, nagyon sokféle feladat és ezáltal sokrétű
Sokrétű, játékos feladatok, melyek között mindig talál számára érdekeset a kislányom, bár még nem iskolás, de nagyon érdeklődő.
Jól összeállított csomag. Minden füzetet jól vezetnek be, nagycsoportos ovisok által megoldható feladatokkal. Gondolnak a mindennapi gyakorlatokra. Jól illusztráltak a feladatok, élvezetesek. A mai könyvárak mellett nem drágák. Az óvodás fejlesztő csomagot és az 1. osztályosoknak szánt fejlesztő csomagot is diszkrét áron - pontosabban nagyon olcsón! lehet megvenni - kötetenként kb. 4-500 Ft. Külön ajándék az ingyen szállítás, ha valaki ezen felül még rendel, akkor azért nem kell plusz szállítási költséget fizetni. Gyorsan szállítanak. A könyvecskék kb. 48-80 oldalasak. Tele vannak rajzzal, képekkel, rövid feladatokkal. Még mindig több könyv matricás - ezeket nagyon szeretik a gyerekek. Segít a sorozat a szülőknek és a nagyiknak is. A képességek, készségek fejlesztését meg tudja oldani pl. egy nagymama, vagy szülő. De a tanítók is hasznát láthatják. A gyerekekkel való gyakorlást a szép könyvecskék jó élménnyé változtatják. Minden kötete segíti az ismeretek elsajátítását, elmélyítését. Örömteli, jó, jól megtervezett, a tananyaggal összhangban lévő szakszerű gyakorlást tesz lehetővé a gyerekeknek, a velük foglalkozóknak.
Szívesen gyakorol belőle az unokám. Szereti a különböző füzeteket. Játéknak, és nem tanulásnak tekintjük a gyakorlásokat.
Csomagunk 12 kiadványt tartalmaz, melyet körültekintően, a kisiskolások fejlődését figyelembe véve válogattuk össze. Tartalmaz mindenféle iskolai gyakorlásra alkalmas felkészítő munkafüzetet, amire egy elsős gyermeknek szüksége lehet. A csomag magába foglal szövegértést segítő, környezetismeretre tanító, matematikai felkészítő, kompetenciát, írást és nyelvtant fejlesztő munkafüzeteket, ráadásként egy mókás állatokról szóló olvasókönyvet is. Egyes termékeink matricákat tartalmaznak, melyek segítik a további fejlődést és a játszva tanulást. A csomag csak egyben rendelhető meg, a POSTAKÖLTSÉGET AZONBAN MI ÁLLJUK! A csomag tartalma: - Kompetencia alapú feladatok 1. osztályosoknak 1db - Furfangos mesék az állatokró 1db - Számolás, Helyesírás, Olvasás 1db - Matematika munkafüzet témazáró dolgozatokkal 1. osztályosoknak 1db - Matematika elsősöknek - Szótagoló 1db - Állatos betűcsalogató 1db - Titokzatos Labirintus 1db - Színvarázs 1db - Gondolkodó 1db - Olvasom és értem 1db - Színes hangokra bontó 1db - Játékos ABC 1db
| ISBN | |
| EAN | |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | Nem elérhető |
| Oldalszám | 0 oldal |
| R-azonosító | |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 145mm x 200mm |
| Könyv tömege | 1800 gramm |
| Matricás | Nem |
| Rendelhető | Igen |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft



