
Terefere sorozatunk a hangok világába kalauzolják el a tudásszomjas gyerkőcöket. A tiszta, helyes beszéd az egyik alapvető feltétele az olvasás és írás elsajátításának, mondhatni az iskolába lépés egyik „előszobája”. Ezért fontosnak tartottuk az olyan feladatok megjelenését is gyűjteményünkben, melyek e területek megerősítését szolgálják.

Finom, megszokott és eddig ismeretlen palacsintafajták receptjei egy könyvben, amik hamar az Ön vagy a család kedvenceivé válhatnak.

Foglalkoztatónk olyan feladatokban bővelkedik, mely segíti óvodás gyermekét abban, hogy megismerje az őt körülvevő világot.


Mindennapi gyakorló vidám feladatokkal matematika, nyelvtan és értő olvasás témakörben plusz ajándék feladványokkal és tréfás gondolkodtatókkal.

Ez a kötet a Számkuckó sorozat negyedik része. Ebben a munkafüzetben olyan feladatok összeállítása történt, mely a matematika megtanulásához szükséges területek fejlesztését szolgálja 100-as számkörben. Elsősorban az 8-9 éves gyermekek számára készült a kiadvány, de hasznos segítség olyan gyermekeknek is, akik nehezen ismerik ki magukat a számolás szövevényes útjain.

A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető mákos és diós sütemények válogatása


A magyar nyelv az egyik leggyönyörűbb és egyben legnehezebb nyelv a világon. Fontos, hogy őrizzük, ápoljuk és helyesen használjuk. Ennek gyakorlásában segít ez a kisiskolásoknak szánt munkafüzet.
290 Ft
Színes minisorozatunk jól bevált, válogatott ételeket, süteményeket kínál a háziasszonyok számára. A füzetek külön-külön témákba összegyűjtött recepteket tartalmaznak, ezzel is elősegítve az eltérő igényeket. A kipróbált receptek minőségét a színes, látványos fotók garantálják, melyek ugyanakkor segítik az alkalomnak megfelelő étel, illetve sütemény kiválasztását.
| ISBN | 978 615 5655 45 6 |
| EAN | 9786155655456 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2017. november |
| Oldalszám | 32 oldal |
| R-azonosító | |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Színes |
| Méret | 145mm x 200mm |
| Könyv tömege | 90 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 2 kg |
| Matricás | Nem |
| Rendelhető | Igen |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft



