A jó szövegértő képesség alapja a jó tanulmányi eredménynek. Olyan érdekes, játékos feladatokat, nyelvi játékokat talál a gyermek ebben a kiadványban, amelyek életkorban neki szólnak, és az eddigi ismeretire épülve újabbakat is szerezhet, önálló feladatmegoldásokkal.
Az iskolára való felkészülést már óvodás korban érdemes megkezdeni. Foglalkoztatónk ilyen feladatokkal segíti gyermekét, hogy az első osztály megkezdése könnyedebbé váljon.
Játszva tanul a gyermek - szokták mondani. A Játsszunk együtt munkafüzet épp ebben segít, hogy a szülők könnyebben megértessék gyermekeikkel a tanagyagot és azt, miként működik a világ.
Írás-előkészítő munkafüzet óvodásoknak és kisiskolásoknak. A gyerekek hajlamosak ráunni vagy belefásulni a gyakorlásba, ezért színessé és vidámmá tettük ezt a folyamatot. A gyerkőcök az állatok bemutatásán keresztül ismerkedhetnek a hangokkal és betűkkel, így játszva tanulnak.
A matematika már kicsivel nehezebb, mint az óvodában. Hogy a feladatok ne tűnjenek sokkal rosszabbnak, játékos feladatokkal és színes matricákkal dobjuk fel munkafüzetünket.
Íráskézséget és számolást elősegítő foglalkoztató a különböző évszakok témájában. A játékos, változatos feladatok, remek lehetőséget nyújtanak a matematikai ismereteitek bővítésére, logikus gondolkodásotok, memória, beszédértés és íráskészségetek, valamint téri tájékozódásotok fejlesztésére, begyakorlására.
Matricás fejlesztő füzetünket olyan második osztályos gyerekeknek készítettük, akik már automatikusan olvasnak és írnak. A feladatok fokozatosan nehezednek és bővülnek. A matricákkal és a ravasz, fogós feladatokkal reméljük még élvezetesebb lesz ez a barangolás a betűk világában.
Ingyenes
Kedves Szülők! Játékos, fejlesztő és a tudásszint mérésére alkalmas foglalkoztató füzeteinket ajánljuk figyelmükbe, melyek három korcsoportra lebontva készültek, ezzel segítve a tudatos felhasználást. Figyelembe veszik a gyermekek életkori sajátosságait, ugyanakkor különböző nehézségi fokozatúak, így lehetőséget adnak a gyermekek egyéni képességeinek megfelelő feladatok kiválasztására. Amennyiben lehetőségük van, akkor vásárolják meg mindhárom foglalkoztatót, mert így tudnak legjobban a nehézségi fokozatok között mindig a magasabb szint felé haladni. Ha a gyermeknek egy feladattípusnál nem jelent nehézséget a 3-4 éves korosztálynak szóló feladatok megoldása, akkor át kell térni a nagyobb erőfeszítést igénylő, kihívást jelentő feladatokra. A gyermekek nagyon szeretnek játszani, ez a legfőbb tevékenységük, de nagyon szeretik használni az eszüket is. A játék az a tevékenység, amiben kiélhetik kreativitásukat, rendszeresen problémahelyzetekkel találkoznak, és problémákat kell megoldaniuk. Ha nem kötelezően előírt munkának tekintik a foglalkoztató füzetekben található feladatokat, hanem a játékot látják benne, akkor örömmel fognak „játszani ”. A gyermekhez közel álló sematikus ábrákat, formákat alkalmazunk annak érdekében, hogy lehessen könnyebben dolgozni. A 3-4 éves gyermekek esetében nagyobbaknak kell lenni a rajzoknak, mert nem alakult ki még az a finom mozgás, amivel apró formákat tudnak színezni, amire a 6-7 évesek már képesek, sőt le is rajzolják. A képek fekete-fehérek, s ez alkalmat ad arra, hogy a gyermekek kedvük szerint, vagy a feladatnak megfelelően színezzék, ezzel fejlesztve a kézmozgásukat, mert a laza ceruzafogás, a biztos vonalvezetés az írás nélkülözhetetlen elemei. Minden oldalon gyakorolják azt, hogy balról jobbra, fentről lefelé haladunk, ez az írás és az olvasás haladási iránya. Fontos, hogy mellette legyen valamelyik szülő, hiszen már a feladatadás is szülői közreműködést igényel. A gyerek a játék közben olyan matematikai, környezeti tartalmú tapasztalatot szerezhet, ami a gondolkodásfejlődés szempontjából nagyon fontos. Nem elég ezeket a tapasztalatokat átélni, kell valaki – jelen esetben a szülő –, aki segít az értelmezésben, az alkalmazásban, az ok-okozati összefüggések megláttatásában. Fontos, hogy beszélgessünk a gyerekkel, hallgassuk meg, hogyan fogja megoldani a feladatot, biztassuk arra, hogy ha lehet, akkor keressen más megoldásokat is. Közben fejlődik beszédkészsége, bővül a szókincse. A gyermek játék közbeni megfigyelése, a beszélgetés mind alkalmat adnak arra, hogy megfigyeljük, felmérjük, milyenek a gyermek értelmi képességei, hogyan old meg egy helyzetet, hogyan végez el egy feladatot. Mennyire kitartó benne, de ha nem, akkor az időt fokozatosan növelve elvárjuk tőle, hogy ha elkezdte, akkor fejezze is be a feladat megoldását. Az óvodában az óvodapedagógus, otthon a szülő feladata a gyermek érdeklődésének, motiváltságának fenntartása azért, hogy minél hosszabb ideig végezze a feladatot. A játékosságot, a figyelem fenntartását segíti pl. egy báb, egy találós kérdés a témához kapcsolódva, egy új eszköz, egy kép, egy dal stb. Álljon be Ön is a tudatos szülők sorába!
ISBN | |
EAN | |
Szerző | Magnusz Kiadó |
Kötetszám | 1db |
Kiadó | Magnusz Kiadó |
Megjelenés | Nem elérhető |
Oldalszám | 3 oldal |
R-azonosító | |
Stancforma | |
Kötés | Irkatűzött |
Kivitel | Fekete fehér |
Méret | 145mm x 200mm |
Matricás | Nem |
Rendelhető | Igen |
VTSZ | 49011000 |
KIÉRTÉKELÉS
Kedves Szülők!
A tízpróba gyermekük képességeinek, ismereteinek felmérésére szolgál. Bár kicsik még, ezek a játékos feladatok segíteni tudják képességeik kibontakozását. Ez a teszt figyelemfelhívás, hogy melyek azok a területek, ahol nagyobb figyelmet kell fordítani a fejlesztésre.
Hiányosság esetén ajánlunk olyan foglalkoztató füzeteket, melyekben a feladatok megoldásával gyakorolhatók, fejleszthetők az egyes képességterületek és a korosztályoknak megfelelő ismeretek.
Gyermeke elért eredményei alapján javaslataink a következők:
ha 1-től 4-ig hibázott | |
ha az 5., 6., 9. és 10. feladatban hibázott | |
ha a 7. és 8. feladat nem sikerült |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft
390 Ft