
Terefere sorozatunk a hangok világába kalauzolják el a tudásszomjas gyerkőcöket. A tiszta, helyes beszéd az egyik alapvető feltétele az olvasás és írás elsajátításának, mondhatni az iskolába lépés egyik „előszobája”. Ezért fontosnak tartottuk az olyan feladatok megjelenését is gyűjteményünkben, melyek e területek megerősítését szolgálják.

Füzetünk egymásra épülő, változatos feladatokkal segíti az olvasási készség fejlesztését. A feladatok fokozatosan nehezednek, a tanult betűk számának emelkedésével. Vidám szótagoló munkafüzet színes matricákkal, hogy a tanulás inkább játék legyen, mint fárasztó cselekvés. További kiegészítő feladatokat talál a Felmérők menüpontban.

Napi menüket állítottunk össze, megkönnyítve a sikeres fogyás elérését. Az ételek egészségesek, táplálóak, ízletesek. Különböző színekkel jelöltük a reggelit, az ebédet és a vacsorát az egyszerű eligazodás érdekében. Hiszen ebben a könyvben több receptleírás is található, egy-egy menüben.

Foglalkoztató füzet az illemről, helyes viselkedésről óvodás gyermekeknek. Megismerkedhetnek olyan élethelyzetekkel, amelyekkel talán még sosem találkoztak korábban, így ha a jövőben megtörténik, már tudni fogják, mit kell, illetve mit illik vagy nem illik csinálni.

A madarak azt csicsergik, hogy a gyermek nemsoká iskolába megy. Hogy a tanulás könnyebbé váljon, munkafüzetünkben játékos feladatok várják az iskolába készülő csemetéket.


Bevezetés a matematikába a 10 alap szám megismerésén keresztül, vidám, játékos formában óvodásoknak és kisiskolás gyerekeknek.

A legfinomabb mézes zserbó, amit valaha kóstolhattál! Könnyű, omlós tészta, egy tökéletes krémmel töltve.

Gyakorló foglalkoztatófüzet 2-3 éves gyerekeknek, mely a téri tájékozódásra és a környezet megismerésére fókuszál. A térben való tájékozódás, különösen az iránykövetés képessége, a térészlelés nélkülözhetetlen a mindennapokban, a tájékozódásban az írástanulásban, a mozgásos tevékenységek során.
Különböző ételféleségeket gyűjtöttünk egy-egy csokorba a gasztronómia kimeríthetetlen tárházából. A kötetekben a legkiválóbb recepteket sorakoztattuk fel annak reményében, hogy fantasztikus élvezetet nyújtson minden elkészített fogás. Háziasszonyok, szakácsok, cukrászok tesztelték ételeinket, így bizton állíthatjuk, senki sem csalódhat a receptek minőségében. Jó étvágyúak, édesszájúak, fogyni vágyók egyaránt találnak kedvükre valót sorozatunk tagjai között.
| ISBN | 978 615 5042 67 6 |
| EAN | 9786155042676 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2012. március |
| Oldalszám | 128 oldal |
| R-azonosító | |
| Stancforma | |
| Kötés | Puha kötés |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 145mm x 200mm |
| Könyv tömege | 170 gramm |
| Csomag darabszáma | 10 db |
| Csomag tömege | 1.7 kg |
| Matricás | Nem |
| Rendelhető | Nem |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft