
Nem csak az iskolakezdést előzheti meg az arra való felkészülés. Az óvodai felkészülés éppen olyan fontos. Foglalkoztatónk ebben nyújt a gyermekeknek segítséget.

A gyerekek figyelmét legjobban játszva és szórakozva lehet lekötni. Kérjétek meg a szüleiteket is, hogy kapcsolódjanak be a játékba, beszéljétek át közösen a feladatokat, és ha valamit nem sikerül azonnal megoldani, ne keseredjetek el, ők biztosan segíteni fognak nektek.


Szöszmötölő sorozatunk a különböző, az iskolakezdéshez nélkülözhetetlen kompetenciákra épít. A sorozat talán legfontosabb tagja, a Nagy szöszmötölő című, mely összefoglalja a sorozat többi tagjában tanultakat és gyakoroltakat.

Kótyonfitty kifestősorozatunkban lévő képanyagot a beszédfejlődés különböző szakaszaihoz igazodva állítottuk össze, saját mondókáinkkal kiegészítve. A képek vonalvastagsága, mérete a rajzfejlődés életkori sajátosságait is figyelembe veszi.

Mesés munkafüzet, mely a gyermekek vizuális figyelmének és a kéz finommozgásának fejlesztését tűztük ki célul. Színes foglalkoztatónkat óvodás gyermekek életkorához igazítottuk.

Ha a gyermek átlépi az iskola küszöbét, az aggódó szülő gyakran felteszi magának a kérdést: vajon iskolaérett-e a gyermekem? Ebben az időszakban a készségek, képességek fejlesztése az egyik legfontosabb cél. A részképességek fejlesztésére tematikusan felépített füzeteink sok segítséget nyújtanak, hogy gyermekük könnyedén vegye a későbbi akadályokat, és problémamentes legyen az óvoda–iskola átmenet.


Terefere sorozatunk a hangok világába kalauzolják el a tudásszomjas gyerkőcöket. A tiszta, helyes beszéd az egyik alapvető feltétele az olvasás és írás elsajátításának, mondhatni az iskolába lépés egyik „előszobája”. Ezért fontosnak tartottuk az olyan feladatok megjelenését is gyűjteményünkben, melyek e területek megerősítését szolgálják.
Különböző ételféleségeket gyűjtöttünk egy-egy csokorba a gasztronómia kimeríthetetlen tárházából. A kötetekben a legkiválóbb recepteket sorakoztattuk fel annak reményében, hogy fantasztikus élvezetet nyújtson minden elkészített fogás. Háziasszonyok, szakácsok, cukrászok tesztelték ételeinket, így bizton állíthatjuk, senki sem csalódhat a receptek minőségében. Jó étvágyúak, édesszájúak, fogyni vágyók egyaránt találnak kedvükre valót sorozatunk tagjai között.
| ISBN | 978 615 504 227 0 |
| EAN | 978 615 504 2270 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2012. január |
| Oldalszám | 128 oldal |
| R-azonosító | |
| Stancforma | |
| Kötés | Puha kötés |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 145mm x 200mm |
| Könyv tömege | 170 gramm |
| Csomag darabszáma | 10 db |
| Csomag tömege | 1.7 kg |
| Matricás | Nem |
| Rendelhető | Nem |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft