
Gyakorló foglalkoztatófüzet 4-5 éves óvodásoknak, mely az anyanyelvre és a nyelvtani tudás megalapozására fókuszál. A gyermekek motiválását segítik az érdeklődést felkeltő matricák.

Ez a kötet a Számkuckó sorozat negyedik része. Ebben a munkafüzetben olyan feladatok összeállítása történt, mely a matematika megtanulásához szükséges területek fejlesztését szolgálja 100-as számkörben. Elsősorban az 8-9 éves gyermekek számára készült a kiadvány, de hasznos segítség olyan gyermekeknek is, akik nehezen ismerik ki magukat a számolás szövevényes útjain.

A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető retrós finomságok válogatása.

Egyik legnépszerűbb szövegértés gyakorló sorozatunk, a Szofi hercegnőt úgy állították össze íróink, hogy fény derüljön gyermekénél az esetleges hiányosságokra vagy gyengébb területekre, így még idejében korrigálni lehet a problémákat. A gyermekek a kis Szofi kalandjain keresztül játszva sajátítják el a szükséges készségeket, képességeket. A mostani munkafüzetben az írás és olvasás előkészítéséhez/finommotorika fejlesztéséhez nyújtunk segítséget.

A világ megismerését nem lehet elég korán elkezdeni. Egy kétéves gyermek is ugyanúgy szomjazza a tudást, mint a három, négy és ötévesek. Foglalkoztatónk ebben nyújt segítséget.

„Minden napra” találhatsz érdekes feladatokat ebben a munkafüzetben, amelyek segítenek abban, hogy szebben kanyarodjanak a betűk, hogy jobban görbüljenek a számjegyek, hogy színesedjen a szókincsed.

Vidám dalos foglalkoztató melyben örömét leli szülő és gyermek. Míg a gyermek játszva tanul, addig a szülők felidézik a vidám, régi dalokat.

Mutatós finom sütemény, leveles tésztával. A camembert, a dió és az áfonyás íz harmonikus kombinációja.

A betűk megismerése elengedhetetlen az írás és olvasás megtanulása előtt. Az ábécé minden humán tantárgy alapja. Munkafüzetünk segít a gyermekeknek megtanulni az ábécét és a betűírást.
Színes minisorozatunk jól bevált, válogatott ételeket, süteményeket kínál a háziasszonyok számára. A füzetek külön-külön témákba összegyűjtött recepteket tartalmaznak, ezzel is elősegítve az eltérő igényeket. A kipróbált receptek minőségét a színes, látványos fotók garantálják, melyek ugyanakkor segítik az alkalomnak megfelelő étel, illetve sütemény kiválasztását.
| ISBN | 978 615 5655 76 0 |
| EAN | 9786155655760 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2018. április |
| Oldalszám | 32 oldal |
| R-azonosító | |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Színes |
| Méret | 145mm x 200mm |
| Könyv tömege | 120 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 2.5 kg |
| Matricás | Nem |
| Rendelhető | Nem |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft



