Iskolaérettséget elősegítő foglalkoztató munkafüzet 5-7 éves gyermekeknek állatok témakörben.
A magyar nyelv egyik nem túl szerethető szépsége, hogy egy hanghoz két betű is tartozik. Az alapvető nyelvhelyesség miatt ezt meg kell tanulni. A J vagy Ly ebben segíti a gyerekeket.
Melyik a fontosabb: a számolás vagy a helyesírás? Nem is kell választani! Munkafüzetünk mindkét készség elsajátításában segít. Ez a módszer könnyebbé és frissebbé teszi az otthoni tanulást, elég csupán néhány oldalt lapozni és máris áttérhetnek egyik témáról a másikra. A feladatok pedig érdekesen és játékosan próbálnak kedvet adni a gyerekeknek ahhoz, hogy ne érezzék kötelezőnek és fárasztónak az otthoni gyakorlást.
Egy kétéves gyermek figyelmét nehéz lekötni. Foglalkoztatónkat igyekeztük úgy összeállítani, hogy felkeltse gyermeke érdeklődését és a tanulás tűnjön inkább játéknak, mintsem megoldandó feladatok sorának.
Játékos feladatok, színezők és mókás rajzok várnak a munkafüzetet fellapozó kíváncsi óvodásokra. Ha pedig elfáradtak, elolvashatunk nekik egy rövid kis mesét kikapcsolódásként. A szülők segítsége elengedhetetlen, hiszen a gyerekeknek szükségük lesz a felnőttek jelenlétére, támogatására.
Színes minisorozatunk jól bevált, válogatott ételeket, süteményeket kínál a háziasszonyok számára. A füzetek külön-külön témákba összegyűjtött recepteket tartalmaznak, ezzel is elősegítve az eltérő igényeket. A kipróbált receptek minőségét a színes, látványos fotók garantálják, melyek ugyanakkor segítik az alkalomnak megfelelő étel, illetve sütemény kiválasztását.
ISBN | 978 615 5308 76 5 |
EAN | 9786155308765 |
Szerző | Magnusz Kiadó |
Kötetszám | 1db |
Kiadó | Magnusz Kiadó |
Megjelenés | 2014. január |
Oldalszám | 32 oldal |
R-azonosító | |
Stancforma | |
Kötés | Irkatűzött |
Kivitel | Színes |
Méret | 145mm x 200mm |
Könyv tömege | 90 gramm |
Csomag darabszáma | 20 db |
Csomag tömege | 2 kg |
Matricás | Nem |
Rendelhető | Nem |
VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft