
Finom pillanatok a legkülönbözőbb 1200 kalóriát tartalmazó menükből és ételkülönlegességekből összeállítva.

Mókás kifestőnk a járművek és munkagépek világába kalauzolja el a kíváncsi gyermekeket. A számokkal tarkított rajzok segítenek elsajátítani az írásukat. A matricák helyes beragasztásával a szülők visszaigazolást szerezhetnek arról, hogy kisóvodás csemetéje megértette és felismerte a hallottakat.

Gazdagon illusztrált magyar népi mondókatár. A jól mondogatható és könnyen memorizálható versikék fejlesztik a gyermekek nyelvérzékét és beszédkészségét.

Ez a kötet a Számkuckó sorozat első része. Ebben az első kötetben olyan feladatok összeállítása történt, mely a matematika megtanulásához szükséges területek fejlesztését szolgálja. Elsősorban az 5-7 éves gyermekek számára készült a kiadvány, de hasznos segítség olyan gyermekeknek is, akik nehezen ismerik ki magukat a számolás szövevényes útjain.



Az iskolára való felkészülést már óvodás korban érdemes megkezdeni. Foglalkoztatónk ilyen feladatokkal segíti gyermekét, hogy az első osztály megkezdése könnyedebbé váljon.


A felmérő képeit meg tudja nyitni a bal oldalon. Ha az ezeket az oldalakat tartalmazó feladatlapokat le szeretné tölteni – hogy gyermeke megoldhassa – kattintson a Letöltésre. A letöltés után megnyílik a PDF fájl, amit már le tud tölteni a gépére, vagy ki tud nyomtatni. Ha gyermeke elvégezte a feladatokat, a kiértékelésben tájékozódhat azokról a könyvekről, amelyekben hasonló feladatokat talál, illetve ha valamelyiket esetleg nehezebben oldotta meg, ahhoz is ajánlunk könyveinkből.
Érdekes, jó feladatok vannak benne!
Igazán jó munkafüzet! Szuper feladatok vannak benne.
Életkorhoz szabott gyakorló: kiegészítős, színezős, rajzolós, keresztrejtvény stb. feladatok. Tudáspróbával. Szép, nagy ábrák és nagy méretű betűk vannak benne. A szemüveges gyerekeknek is öröm lesz dolgozni benne. Köszönet a nagy betűméretért és a szuper munkafüzetért.
Kedves Olvasó! Nincs még egy olyan gyönyörű nyelv, mint ékes anyanyelvünk. Ezt persze minden nép elmondhatja a saját nyelvéről, mi mégis a magyar nyelvet tartjuk a legszebbnek, a legdallamosabbnak, hiszen édesanyánktól tanultuk, az anyatejjel szívtuk magunkba. Ezért fontos, hogy őrizzük, ápoljuk és helyesen használjuk. Ennek gyakorlásában segít ez a munkafüzet. Játékos, érdekes feladatokkal, rejtvényekkel teszi szerethetővé a nyelvtani ismereteket a kisiskolások számára. A tudáspróbák segítenek abban, hogy képet kapjanak arról, milyen szinten áll a tudásuk egy-egy témakör gyakorlása után. S ha kedvet kaptak az új kihíváshoz, keressék a kiadó J/Ly gyakorló munkafüzetét! Jó szórakozást, hasznos időtöltést kívánunk!
| ISBN | 978 615 5528 27 9 |
| EAN | 9786155528279 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2015. július |
| Oldalszám | 48 oldal |
| R-azonosító | 91069 |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 210mm x 285mm |
| Könyv tömege | 180 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 4 kg |
| Matricás | Nem |
| Rendelhető | Nem |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft



