
A matematika olyannyira fontos az óvodában, mint az iskolában. Munkafüzetünkkel az első osztályos számtan már nem is tűnik majd olyan bonyolultnak.

A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető kanállal mért sütemények válogatása


A számok világát nem elég iskolában elkezdeni megismerni. Kisóvodásoknak készült munkafüzetünkben a kezdeti számolás elemeivel ismerkedhetnek meg a gyerkőcök.

Fontos, hogy a szülő együtt tanuljon a gyermekkel már az iskola előtt. Foglalkoztatónk segít abban, hogy mind a gyermeknek, mind a szülőnek játszva teljen az okítás.

Ez a kötet a Számkuckó sorozat ötödik része. Ebben a munkafüzetben olyan feladatok összeállítása történt, mely a matematika megtanulásához szükséges területek fejlesztését szolgálja 1000-es számkörben. Elsősorban az 9-10 éves gyermekek számára készült a kiadvány, de hasznos segítség olyan gyermekeknek is, akik nehezen ismerik ki magukat a számolás szövevényes útjain.

Terefere sorozatunk a hangok világába kalauzolják el a tudásszomjas gyerkőcöket. A tiszta, helyes beszéd az egyik alapvető feltétele az olvasás és írás elsajátításának, mondhatni az iskolába lépés egyik „előszobája”. Ezért fontosnak tartottuk az olyan feladatok megjelenését is gyűjteményünkben, melyek e területek megerősítését szolgálják.


Munkafüzetünk segítséget ad abban, hogy a gyermek ne csak az iskola falain belül ismerkedhessen a számok világával. Hogy ne legyen annyira nyers az anyag, matricákkal tesszük érdekesebbé a feladatokat.
1 490 Ft
Nagyon klassz összefogalaló feladatokkal van tele. Tetszik a könyv témaköreinek felépítése. Sokat tudom használni.
Igen vágyunk arra, hogy kipróbálunk egy adag témazárót. Hiszen abban a követelményeknek megfelelő feladatok vannak, és a dolgozatokhoz hasonló - vagy analóg feladványok elősegítik a jegyre írt iskolai dolgozat és tantárgy sikerét. A lurkók sikerélménye talán mélyíti is a tanulás szeretetét.
Kedves 2.osztályos barátom! Biztos felkészültél a következő dolgozatra? Gyakoroltál eleget a nagy megmérettetésre? Hibátlan dolgozatot szeretnél írni az iskolában? Ez a munkafüzet segít neked abban, hogy jó jegyek kerüljenek a bizonyítványodba! A 2. osztályos matematika sok újdonságot hoz az eddigi tudományodba. Találkozni fogsz az 100-as számkör „lakóival” és a műveleteket már írásban fogod végezni. A munkafüzet feladataival átismételheted az óvodában tanultakat. Ha már úgy érzed, garantált a siker, próbáld ki a tudásod a témakörök végén található szintfelmérőkkel. Játékos feladatokkal öröm a matematika tanulása. A színes matricák még vidámabbá teszik a tanulást! Legyél nagyon figyelmes, gondolkozz logikusan! Kalandra fel! Jó munkát! Mindent bele!
| ISBN | 978-615-5528-89-7 |
| EAN | 9786155528897 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2016. július |
| Oldalszám | 48 oldal |
| R-azonosító | 02666 |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 210mm x 285mm |
| Könyv tömege | 180 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 4 kg |
| Matricás | Igen |
| Rendelhető | Igen |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft




