
Matematika foglalkoztató harmadik osztályos kisiskolásoknak, melyben nemcsak átismételhetik a második osztályban tanultakat, de megszerzett is le tudják ellenőrizni a munkafüzetben megtalálható összefoglaló dolgozatokkal.

Ez a kötet a Számkuckó sorozat első része. Ebben az első kötetben olyan feladatok összeállítása történt, mely a matematika megtanulásához szükséges területek fejlesztését szolgálja. Elsősorban az 5-7 éves gyermekek számára készült a kiadvány, de hasznos segítség olyan gyermekeknek is, akik nehezen ismerik ki magukat a számolás szövevényes útjain.

A gyermek oly sok év játék és kacagás után megkezdi az iskolát. Ki mondta, hogy a tanulás nem telhet játszva és vidáman? Ebbe a foglalkoztatóba sűrítettük mindazt a tudásanyagot, amivel a gyermek könnyeben vághat neki az első osztálynak.

Matematika foglalkoztató második osztályos kisiskolásoknak, melyben nemcsak átismételhetik az első osztályban tanultakat, de megszerzett is le tudják ellenőrizni a munkafüzetben megtalálható összefoglaló dolgozatokkal.

Színes, komplex képi világú munkafüzet a fejlődni vágyódó óvodásoknak.

Íráskézséget és számolást elősegítő foglalkoztató a különböző évszakok témájában. A játékos, változatos feladatok, remek lehetőséget nyújtanak a matematikai ismereteitek bővítésére, logikus gondolkodásotok, memória, beszédértés és íráskészségetek, valamint téri tájékozódásotok fejlesztésére, begyakorlására.

Írás-előkészítő színes munkafüzetünk, finommotorikás, kézkoordinációs gyakorlatok sorozata, melyek vidám feladatokba foglalva nem hagyják a gyermekek figyelmét lankadni.


A hangokra bontás az olvasás és az írás alapja. Későbbi nehézség esetén is érdemes visszatérni ide. Munkafüzetünk segít elsajátítani a betűk és hangok írását és helyes kiejtését. Változatos gyakorlatok, ugyanakkor könnyen elsajátítható algoritmus segíti a feladatvégzést. További kiegészítő feladatokat talál a Felmérők menüpontban.
Remek időtöltést kínál a dalos foglalkoztató füzet az egész családnak. A dalok, dalos játékok a szülők számára régi emlékeket idéznek fel. A gyermekek pedig miközben lapozzák, hallgatják, a feladatokat megoldják, észrevétlenül megtanulják az énekeket, énekes játékokat. A képességfejlesztő feladatok - azonosság, különbségkereső, pontösszekötő, kereső, pótló, színező, rajzoló - igazodnak a gyermekek életkori sajátosságaihoz. Fejlesztik szókincsüket, gondolkodásukat, figyelmüket, ritmusérzéküket, emlékezetüket. Tartalmas szórakozást kívánunk: gyermekeknek, szülőknek.
| ISBN | 978 615 5308 81 9 |
| EAN | 9786155308819 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2014. augusztus |
| Oldalszám | 48 oldal |
| R-azonosító | 57486 |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 210mm x 285mm |
| Könyv tömege | 180 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 4 kg |
| Matricás | Nem |
| Rendelhető | Nem |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft



