
A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető mutatós sütemények válogatása.

Fordulat és izgalmas ifjúsági regény a kalandot kedvelő ifjúságnak.

A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető poharas és egyéb nyalánkságok receptjei.

Foglalkoztató sorozat 2-4 éves gyerekeknek, hogy megalapozzák környezetismereti tudásukat. Sorozatunk ezen tagja megismerteti a kisgyermekeket a különböző közlekedési eszközökkel, legyen az úton közlekedő, légi, vízi, vagy épp olyan amiről még sosem hallottak.


Nemsoká itt az iskola. De nem szabad megrémülni, nem lesz nehéz. Ez a füzet segít nektek, hogy a tanulás könnyebbé válhasson és játszva teljen a tanév.

Hercegnők című unkafüzetünket az iskolába készülő kislányok számára készítettük, hogy sikeresen vegyék az első akadályokat és játszva sajátítsák el a téri tájékozódást, a számtant vagy éppen az írást és olvasást.


A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető csökkentett kalóriás sütemények válogatása
"Én nem is tudok rajzolni!" Gyakran hangzik el ez a mondat a felnőttek szájából, ha gyermekük például egy kutyát vagy egy autót szeretne rajzoltatni velük. Pedig a legtöbb ember nagyon szívesen rajzolt gyermekkorában. Azonban ahogy felnövünk, szinte mindenki talál magának más elfoglaltságot, és ez az ősi tevékenység egyre inkább háttérbe szorul. A rajzolás készsége nem csak a tehetségen múlik. Ha valaki szorgalmasan gyakorol, egy idő után az átlagnál sokkal jobb alkotóvá válhat. Munkafüzetünk mesés formában vezeti be a gyerekeket és az érdeklődő felnőtteket a rajzolás, festés világába, és szórakoztató feladatokkal segíti a rajzkészség kibontakozását.
| ISBN | 978 615 5308 67 3 |
| EAN | 9786155308673 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2014. január |
| Oldalszám | 48 oldal |
| R-azonosító | 39014 |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 210mm x 285mm |
| Könyv tömege | 180 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 4 kg |
| Matricás | Nem |
| Rendelhető | Nem |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft




