
Összefut a nyál a szánkban ezektől a szépséges süteményektől. Többek között a házilag is elkészíthető Berliner vagy a Mákos pite is isteni, de a Gesztenyés-puncsos-diós szeletet is érdemes megkóstolni.

Vidám, színes, gazdagon illusztrált mesekönyv az esti mesékre vágyó óvodásoknak és olvasást gyakorló kisiskolásoknak egyaránt.

Gyakorló foglalkoztatófüzet 3-4 éves óvodásoknak, mely az írásmozgásra és a vonaltartásra fókuszál. A feladatok különböző nehézségi fokozatúak, így meg tudják találni a gyermekük képességének legjobban megfelelő, ugyanakkor kihívást, erőfeszítést igénylő feladatokat.

Egyik legnépszerűbb sorozatunk a Táguló világ értelmi képességek terület gyakorló füzetét tartja a kezében, mely az iskolába készülő 4-5 éves gyermekek számára készült, mely fejleszti a gondolkodást, a logikát, és a nyelvtant egyaránt.


A gyerekek nehezen kezdik meg a tanulást, miután ráeszmélnek arra, hogy az élet többé nem csak játék és szórakozás. Ez a foglalkoztató segíti abban a gyermekek és a szülők munkáját, hogy a nebulók könnyebben sajátítsák el az első osztályban kiemelten fontos írás és olvasás készségét.

Sok gyermek nem is sejti, milyen fontos a matematika. Munkafüzetünk segít, hogy a gyermek ne csak megismerje, meg is szeresse a számtant.

Egészében elkészíthető sütemény, nyáron friss meggyből, más időszakban pedig befőttből. Istenien finom, látványos vendégváró.

1 290 Ft
Tetszik
Kedves szülők! Háromrészes gyakorló munkafüzetünk célja, hogy az egészen kicsi óvodás gyermektől az iskolába készülő lurkóig mindenki gyakorolni tudja az írásmozgást, a formák rajzolását valamint a térbeli tájékozódást. A kötetek figyelembe veszik a már meglévő vagy a fejlesztendő kompetenciákat, így minden óvodás korosztály megtalálja a neki megfelelő feladatsort. Ha a gyermek jobban boldogul, úgy érdemes a következő munkafüzetre ugrani, ha pedig esetleg gyengébben teljesít, az egyik kisebb korosztályos foglalkoztatónkkal szintre tudja magát hozni. A gyermekek motiválását segítik a vidám feladatok, melyek segítik a figyelem fenntartását, játékossá teszik az ismeretszerzést. Kellemes időtöltést és jó munkát kívánunk!
| ISBN | 978 615 5655 51 7 |
| EAN | 9786155655517 |
| Szerző | Magnusz Kiadó |
| Kötetszám | 1db |
| Kiadó | Magnusz Kiadó |
| Megjelenés | 2018. február |
| Oldalszám | 64 oldal |
| R-azonosító | |
| Stancforma | |
| Kötés | Irkatűzött |
| Kivitel | Fekete fehér |
| Méret | 210mm x 285mm |
| Könyv tömege | 155 gramm |
| Csomag darabszáma | 20 db |
| Csomag tömege | 3.1 kg |
| Matricás | Nem |
| Rendelhető | Igen |
| VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft




