Munkafüzetünk abban nyújt segítséget, hogy a negyedik osztályhoz szükséges kompetenciákat erősítse, segítse a gyerekeket és a szülőket az országos kompetenciamérésre való sikeres felkészülésben, így segítve az alapkészségek, képességek fejlődését.
A legízletesebb pár perc alatt elkészíthető sós sütemények válogatása
Foglalkoztató sorozat 2-4 éves gyerekeknek, hogy megalapozzák környezetismereti tudásukat. Sorozatunk ezen tagja megismerteti a kisgyermekeket a különböző közlekedési eszközökkel, legyen az úton közlekedő, légi, vízi, vagy épp olyan amiről még sosem hallottak.
Terefere sorozatunk a hangok világába kalauzolják el a tudásszomjas gyerkőcöket. A tiszta, helyes beszéd az egyik alapvető feltétele az olvasás és írás elsajátításának, mondhatni az iskolába lépés egyik „előszobája”. Ezért fontosnak tartottuk az olyan feladatok megjelenését is gyűjteményünkben, melyek e területek megerősítését szolgálják.
Matematika témájú foglalkoztató kisóvodásoknak, melyben a feladatok segítik a gyermek élményeinek, tapasztalatainak felidézését, a képek ösztönzők a beszélgetésre, miközben új szavakkal, fogalmakkal ismerkednek, így segítjük a beszédfejlődést is. További kiegészítő feladatokat talál a Felmérők menüpontban.
Könnyű az elkészítése, így gyakrabban az asztalunkra kerülhet ez a finom, krémes csemege.
A kisgyermekek életének legnagyobb részét a mese- és játékélmények töltik ki. Színes, kedves rajzocskákkal teli mesefüzetünkkel mi az utóbbi, a mesék világába repítjük őket. Olvassunk minél gyakrabban nekik, hogy mire iskolapadba kerülnek, önállóan is szívesen vegyék majd kezükbe a könyveket.
390 Ft
Élvezettel próbálja a kicsi megoldani.
Az óvodába készülő, érdeklődő kisgyermekek már képesek egyszerűbb feladatok önálló megoldására. A szülőkkel vidám perceket tölthetünk együtt, ha fellapozzák kiadványunkat. Mivel a lurkók lassan óvodába fognak járni, olyan feladatokkal is találkozhatnak, melyek felkészítik őket az óvodai életre, és ezáltal a könnyebb beilleszkedést is elősegítik. A matricák pedig segítik a tájékozódást, valamint a formák és színek megismerését. Reméljük, sorozatunk kellemes perceket szerez mindannyiuk számára.
ISBN | 978 615 5528 07 1 |
EAN | 9786155528071 |
Szerző | Magnusz Kiadó |
Kötetszám | 1db |
Kiadó | Magnusz Kiadó |
Megjelenés | 2015. január |
Oldalszám | 16 oldal |
R-azonosító | 88408 |
Stancforma | |
Kötés | Irkatűzött |
Kivitel | Fekete fehér |
Méret | 165mm x 235mm |
Könyv tömege | 80 gramm |
Csomag darabszáma | 20 db |
Csomag tömege | 1.6 kg |
Matricás | Igen |
Rendelhető | Igen |
VTSZ | 49011000 |
390 Ft
390 Ft
390 Ft
390 Ft
190 Ft
190 Ft
390 Ft